Nagy a feldemhedés, és már látszik a mellékutcákban csoportosuló kisebb csoportok felől az öklöknek rázása. Ki tudja, lehet hogy megindulnak, először csak mert a mélyről fakadó düh nem bírja az egyhelyben állást, aztán találkoznak más mellékutcaiakkal és kiérnek a főútra, ahol már honnan-honnan nem, kerülköznek transzparensek, hangosbeszélők és egyéb fontos alaki elemek.
Mert mostantól Erzsébet utalványban fogják kapni a jogosultak, amit eddig készpénzben kaptak. Pedig szerintem ez nagyon is helyes, előremutató, és alapjaiban elhibázott lépés.
A jegyrendszer egyáltalán nem elvetendő dolog. Feltéve hogy lehet a jegyre kapni abból, amire kibocsátották. Jegyrendszert eleddigi történelmünkben akkor vezettek be, amikor egyes javak túl szűkös mennyiségben álltak rendelkezésre, és az állam azt akarta biztosítani, hogy ez a mennyiség igazságosan legyen elosztva a népesség között. Kenyér, hús, liszt, tej, stb. Könnyen felmérhető, melyikből mennyit képes előállítani a gazdaság, s mekkora lélekszám kíván ilyesmiket fogyasztani. Bokharai szőnyegre nem vezetnek be jegyrendszert, mert anélkül ideig-óráig a legkényesebb őrgrófok is képesek meglenni.
A jegyrendszer ezen formája arról szól, hogy senki ne haljon éhen csak azért, mert a szűkös élelmiszerkészletek szeretnek eltűnni a szabott áras polcokról és a feketepiacon megjelenni.
Most azonban nincs áruszűke. Minden boltban mindent lehet kapni. Mire föl is akkor a jegyrendszer? Hát hibás okoskodásra föl. Arra, hogy a szegény ember inkább piára és félkarú rablóra költi a pénzt, mint ennivalóra. Ami rút bűncselekvés a gyermekei ellen. Kötelezzük hát, hogy azt amit az állam ad, azt arra fordítsa, amire az állam szánta: a gyerekekre, közvetlenül.
Miért is hibás ez a logika? Mert a szegény ember is elsősorban a gyerekét eteti, és csak a maradékból iszik meg kártyázik. Aki meg mégse, az ezt az élelmiszerjegyet is be fogja cserélni pálinkára.
Én azonban ennek ellenére pártolom ezt a jegyrendszert. Csak éppen a mentális infrastruktúrát kellene kicserélni alatta, a következőképpen: az állam mondja ki, hogy nem futja neki túl sok szociális intézkedésre, viszont szívén viseli, hogy senki ne halhasson éhen. Ennek elkerülése érdekében élelmiszerjegyeket bocsát ki. Innentől lekerült a felelősség az állam válláról, ha valaki éhen hal. A probléma innentől datálódik. A mai (illetve az utóbbi 60 év) állam-egyén viszonyrendszerben az egyén egyszerűen nincs felkészülve annak a finom distinkciónak a megértésére, hogy ha az állam egy lehetőséget ad neki, azzal őt döntési helyzet elé állítja: él vele vagy sem. És hogy a felelősséget az állam ezennel áthárította az egyénre. Ha az úgy dönt, nem él a lehetőséggel, az már nem az állam, hanem az ő felelőssége.
Ehhez az kellene, hogy az alapfokú oktatástól kezdve tudatosítsuk az állampolgárokban, hogy pontosan mi az ő felelősségük maguk meg a társadalom iránt és mi az államé az egyén iránt. Mert jelenleg az "az nekem jár" erkölcsi alapvetése rögzül a fejekben. Ami nem is csoda, hiszen az állam úgy is viselkedik, mint egy szigorú atya, és a szigorú atyáktól elvárható hogy kenyeret tegyenek az asztalra, függetlenül attól, hogy a zsebpénzét ismételten haszontalanságokra verte el az a büdös kölök.
Utolsó kommentek